Könyvhajhász rovat:

 

 

Annie Proulx: Közel s távol

 

 

 

…” Később ez az álmos ölelés nehéz, kettészakított életük egyetlen módolatlanul, varázslatosan boldog pillanatként vésődött emlékezetébe. Semmi nem ejthetett foltot rajta, még az a tudat sem, hogy Ennis akkor nem szemből ölelte át, mert nem akarta látni, hogy akit ölel, az Jack. És az is lehet, gondolta Jack, hogy soha nem jutottak messzebb annál a pillanatnál. Ami elmúlt, elmúlt.”…

 

 

 

 

 

 

 

Annie Proulx, amerikai írónőt felkérték egy novelláskötet megírására, a kötet 1999-ben jelent meg Close Range, Wyoming Stories címen (magyar fordításban: Palatinus 2006, Közel s távol, Wyomingi történetek néven vált elérhetővé az olvasóközönség számára).

 

Saját bevallása szerint némi nehézséget okozott neki, hogy a történeteket rövidebb formában, novellaként írja meg. Szerintem prímán sikerült kis kötet, mint tartalmában, mint szerkezetében. Az írónő szemén keresztül bepillantást nyerhetünk Wyoming zárt, barátságtalan világába, ahol az „isten háta mögötti” nem csupán egy szófordulat, hanem maga a durva, kiábrándító valóság.

 

Aki esetleg kölniszagú romantikára vadászik, az nem jó helyen jár. De aki veszi a fáradtságot és végigmegy szépen sorjában a megfáradtság és a ridegség földjének összes történetén, annak az utolsó, a Közel s távol maga lesz a csoda. Bár a helyszín és a statiszták változatlanok, s főszereplők is magukban hordják ennek a durva világnak minden mozzanatát, valami mégis kiemeli őket ebből a közegből. Vigyázat, erős kontraszt!  

 Jack és Ennis, a két tizenkilenc éves fiú története egy tollvonással áthúzza mindazt, amit a wyomingi vidék embereiről az eddigiek alapján gondoltunk. A nehéz fizikai munkát végző, sivár családi háttérrel rendelkező szeretethiányos, kamaszkorból éppen csak kinőtt fiúk 1963 nyarán együtt kezdenek dolgozni a Brokeback hegyen. Birkákat terelnek, s csak a közös étkezések alkalmával töltik együtt az időt. A csendes, sorsába beletörődő Ennis és a nagyhangú, örök lázadó Jack barátságot kötnek. Egy húsz évig tartó szerelem kezdőhangja.

 

Egy olyan szerelemé, ahol a „szeretlek” szó egyszer sem hangzik el Jack és Ennis között. A nyár végén azonban búcsút vesznek egymástól, és elkezdik a társadalmi elvárásokhoz igazodó életüket. Akár minden mehetne a maga unalmas, megszokott módján, beletörődve abba, hogy ami elmúlt, elmúlt. De nem így történik.

Négy év után ismét találkoznak és kénytelenek belátni, semmi sem változott kettőjük között. Jack terveket szövöget a közös jövőről, Ennis azonban visszarántja őt a valóságba. Mégis, minden nehézség ellenére kezdetét veszi kettőjük, hosszú éveken át tartó titkos viszonya.

 

 

 

 

 

 

„…Két pasas együtt egy farmon? Kizárt. Csak arról lehet szó, hogy párszor összejövünk valahol az isten háta mögött…

-          Mennyi az a párszor? – kérdezte Jack. – Négyévente párszor, a kurva életbe?

-          Nem  - felelte Ennis, és visszafogva magát nem kérdezte meg, ki tehet a négy éves hallgatásról.  – Baromira rühellem, hogy te reggel továbbállsz, én meg megyek vissza melózni. De ha nincs mit tenni, ki kell bírni…”

 

Annie Proulx mesterien ábrázolja a kettőjük között lévő olthatatlan szenvedélyt, amely sosem teljesedhet be igazán. A hatvanas, hetvenes, sőt még a nyolcvanas évek Amerikája nem érett arra, hogy elfogadja két azonos nemű, felnőtt ember szerelmét. Ennis-t nem csak a kötelességtudat marasztalja házasságában, hanem a félelem is, hiszen gyermekkorában saját szemével látta egy halálra kínzott férfi holttestét, akit azért öltek meg, mert homoszexuális volt.

 

Nem élhetnek együtt, de külön sem élnek igazán. Ennis házassága tönkremegy, Jack pedig piti kalandok hajhászásával üti el az időt. Egyetlen igazi boldogságuk forrása az a néhány lopott nap, amit évente együtt töltenek valahol, az isten háta mögött, fent a hegyekben, szabadon, távol a világ megvetésétől.

 

„…Jack elmondta, hogy jól van, de hiányzott neki Ennis, néha annyira, hogy ölni tudott volna…”

 

A novella csúcspontja utolsó találkozásukat örökíti meg. A zaklatott hangvitelű párbeszédben felszakadnak a régi sebek, sérelmek. Bánat és kiábrándultság rejtőzik minden szó mögött. Fájdalmas őszinteséggel szórják egymásra szerelmük kínzó gyötrelmét. A búcsú pillanata nem önkéntes, viszont végleges.

 

„…Tudod, szerintem jól élhettünk volna együtt, kurva jó életünk lett volna. De te, Ennis, nem akartad, úgyhogy nem maradt mán semmi, csak a Brokeback Mountain. Minden azzal kezdődött. És más nincs is nekünk, öregem, kurvára semmi, remélem, ezt legalább tudod, ha a többit nem is…Nem vagyunk egyformák. Nekem nem elég évente egyszer vagy kétszer egy pár dugás fönn a hegyekben. Nem tudom, mit csináljak veled, Ennis, te szerencsétlen barom. Bárcsak tudnám, hogyan szabadulhatnék meg tőled!...”

 

„…épp csak belévillant, vajon mi ez, infarktus-e vagy a vérforraló harag túlcsordulása, Ennis máris talpra állt, és valami módon, ahogy a drót ruhaakasztót kiegyenesítik, hogy kinyissanak vele egy lezárt autót, majd visszahajtogatják eredeti formájára, nekik is sikerült a dolgokat majdnem olyanra visszagyötörni, amilyenek addig voltak, elvégre ami elhangzott, nem volt újdonság. Semmi nem ért véget, semmi nem kezdődött el, semmi sem oldódott meg…”

 

A tragikus vég elkerülhetetlen, de nem az egymás iránti szerelem öli meg őket. Jack-et impulzív természete, Ennis-t pedig a beletörődés. Szomorú, és szívbe markoló történet az előítéletekről, konvenciókról és legfőképpen az igazi szerelemről, amely átível időn és téren, és fittyet hány minden szabályra, mert minden szabály felett áll. Ez a novella az örök kötelékről szól lélek és lélek között.

 

„…Nehéznek találta az inget, aztán észrevette, hogy van benne egy másik, két ujja gondosan behúzva Jack ingének ujjaiba. Az ő egyik bélelt flanelinge volt, azt hitte, valamikor régen egy nyamvadt mosodában vesztette el, egyik piszkos munkainge, zsebe felhasadt, pár gombja hiányzott, és Jack ellopta, eldugta ide a saját ingébe, ahol az ingpár, mint két bőr, egyik a másikban, eggyé vált. Arcát a szövetbe temette, lassan szívta be a levegőt orrán és száján keresztül, remélve, hogy legalább halványan megérzi a füst, a hegyi zsálya és Jack sós-édes szagát, de a valódi illatok már elszálltak, csak az emlékük érződött, a Brokeback Mountain képzelt varázsa, melyből már semmi sem maradt, csak amit a kezében tartott...”