Könyvhajhász rovat:
Annie Proulx: Közel s
távol
…” Később ez az álmos ölelés nehéz,
kettészakított életük egyetlen módolatlanul, varázslatosan boldog pillanatként
vésődött emlékezetébe. Semmi nem ejthetett foltot rajta, még az a tudat sem,
hogy Ennis akkor nem szemből ölelte át, mert nem akarta látni, hogy akit ölel,
az Jack. És az is lehet, gondolta Jack, hogy soha nem jutottak messzebb annál a
pillanatnál. Ami elmúlt, elmúlt.”…
Annie Proulx, amerikai írónőt
felkérték egy novelláskötet megírására, a kötet 1999-ben jelent meg Close
Range, Wyoming Stories címen (magyar fordításban: Palatinus 2006, Közel s
távol, Wyomingi történetek néven vált elérhetővé az olvasóközönség számára).
Saját bevallása szerint némi
nehézséget okozott neki, hogy a történeteket rövidebb formában, novellaként
írja meg. Szerintem prímán sikerült kis kötet, mint tartalmában, mint
szerkezetében. Az írónő szemén keresztül bepillantást nyerhetünk Wyoming zárt,
barátságtalan világába, ahol az „isten háta mögötti” nem csupán egy szófordulat,
hanem maga a durva, kiábrándító valóság.
Aki esetleg kölniszagú romantikára
vadászik, az nem jó helyen jár. De aki veszi a fáradtságot és végigmegy szépen
sorjában a megfáradtság és a ridegség földjének összes történetén, annak az
utolsó, a Közel s távol maga lesz a csoda. Bár a helyszín és a statiszták
változatlanok, s főszereplők is magukban hordják ennek a durva világnak minden
mozzanatát, valami mégis kiemeli őket ebből a közegből. Vigyázat, erős
kontraszt!
Jack és Ennis, a két tizenkilenc éves fiú
története egy tollvonással áthúzza mindazt, amit a wyomingi vidék embereiről az
eddigiek alapján gondoltunk. A nehéz fizikai munkát végző, sivár családi
háttérrel rendelkező szeretethiányos, kamaszkorból éppen csak kinőtt fiúk 1963
nyarán együtt kezdenek dolgozni a Brokeback hegyen. Birkákat terelnek, s csak a
közös étkezések alkalmával töltik együtt az időt. A csendes, sorsába beletörődő
Ennis és a nagyhangú, örök lázadó Jack barátságot kötnek. Egy húsz évig tartó szerelem
kezdőhangja.
Egy olyan szerelemé, ahol a
„szeretlek” szó egyszer sem hangzik el Jack és Ennis között. A nyár végén azonban
búcsút vesznek egymástól, és elkezdik a társadalmi elvárásokhoz igazodó
életüket. Akár minden mehetne a maga unalmas, megszokott módján, beletörődve
abba, hogy ami elmúlt, elmúlt. De nem így történik.
Négy év után ismét találkoznak és
kénytelenek belátni, semmi sem változott kettőjük között. Jack terveket
szövöget a közös jövőről, Ennis azonban visszarántja őt a valóságba. Mégis, minden
nehézség ellenére kezdetét veszi kettőjük, hosszú éveken át tartó titkos
viszonya.
„…Két pasas együtt egy farmon?
Kizárt. Csak arról lehet szó, hogy párszor összejövünk valahol az isten háta
mögött…
-
Mennyi az a
párszor? – kérdezte Jack. – Négyévente párszor, a kurva életbe?
-
Nem - felelte Ennis, és visszafogva magát nem
kérdezte meg, ki tehet a négy éves hallgatásról. – Baromira rühellem, hogy te reggel
továbbállsz, én meg megyek vissza melózni. De ha nincs mit tenni, ki kell
bírni…”
Annie Proulx mesterien ábrázolja a
kettőjük között lévő olthatatlan szenvedélyt, amely sosem teljesedhet be
igazán. A hatvanas, hetvenes, sőt még a nyolcvanas évek Amerikája nem érett
arra, hogy elfogadja két azonos nemű, felnőtt ember szerelmét. Ennis-t nem csak
a kötelességtudat marasztalja házasságában, hanem a félelem is, hiszen
gyermekkorában saját szemével látta egy halálra kínzott férfi holttestét, akit
azért öltek meg, mert homoszexuális volt.
Nem élhetnek együtt, de külön sem
élnek igazán. Ennis házassága tönkremegy, Jack pedig piti kalandok
hajhászásával üti el az időt. Egyetlen igazi boldogságuk forrása az a néhány
lopott nap, amit évente együtt töltenek valahol, az isten háta mögött, fent a
hegyekben, szabadon, távol a világ megvetésétől.
„…Jack elmondta, hogy jól van, de
hiányzott neki Ennis, néha annyira, hogy ölni tudott volna…”
A novella csúcspontja utolsó
találkozásukat örökíti meg. A zaklatott hangvitelű párbeszédben felszakadnak a
régi sebek, sérelmek. Bánat és kiábrándultság rejtőzik minden szó mögött.
Fájdalmas őszinteséggel szórják egymásra szerelmük kínzó gyötrelmét. A búcsú
pillanata nem önkéntes, viszont végleges.
„…Tudod, szerintem jól élhettünk
volna együtt, kurva jó életünk lett volna. De te, Ennis, nem akartad, úgyhogy
nem maradt mán semmi, csak a Brokeback Mountain. Minden azzal kezdődött. És más
nincs is nekünk, öregem, kurvára semmi, remélem, ezt legalább tudod, ha a
többit nem is…Nem vagyunk egyformák. Nekem nem elég évente egyszer vagy kétszer
egy pár dugás fönn a hegyekben. Nem tudom, mit csináljak veled, Ennis, te
szerencsétlen barom. Bárcsak tudnám, hogyan szabadulhatnék meg tőled!...”
„…épp csak belévillant, vajon mi
ez, infarktus-e vagy a vérforraló harag túlcsordulása, Ennis máris talpra állt,
és valami módon, ahogy a drót ruhaakasztót kiegyenesítik, hogy kinyissanak vele
egy lezárt autót, majd visszahajtogatják eredeti formájára, nekik is sikerült a
dolgokat majdnem olyanra visszagyötörni, amilyenek addig voltak, elvégre ami
elhangzott, nem volt újdonság. Semmi nem ért véget, semmi nem kezdődött el,
semmi sem oldódott meg…”
A tragikus vég elkerülhetetlen, de
nem az egymás iránti szerelem öli meg őket. Jack-et impulzív természete,
Ennis-t pedig a beletörődés. Szomorú, és szívbe markoló történet az
előítéletekről, konvenciókról és legfőképpen az igazi szerelemről, amely átível
időn és téren, és fittyet hány minden szabályra, mert minden szabály felett
áll. Ez a novella az örök kötelékről szól lélek és lélek között.
„…Nehéznek találta az inget, aztán
észrevette, hogy van benne egy másik, két ujja gondosan behúzva Jack ingének
ujjaiba. Az ő egyik bélelt flanelinge volt, azt hitte, valamikor régen egy
nyamvadt mosodában vesztette el, egyik piszkos munkainge, zsebe felhasadt, pár
gombja hiányzott, és Jack ellopta, eldugta ide a saját ingébe, ahol az ingpár,
mint két bőr, egyik a másikban, eggyé vált. Arcát a szövetbe temette, lassan
szívta be a levegőt orrán és száján keresztül, remélve, hogy legalább halványan
megérzi a füst, a hegyi zsálya és Jack sós-édes szagát, de a valódi illatok már
elszálltak, csak az emlékük érződött, a Brokeback Mountain képzelt varázsa,
melyből már semmi sem maradt, csak amit a kezében tartott...”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése