Édes Nihil…

 

Édes

Nihil,

ma veled

alszom,

karolj át,

minden ajtó

zárva

marad,

lázad mellkasod,

lüktető

párnám,

csókolj álmot

homlokomra.

Jó éjszakát!

Léda-sors

 

Legszebb pálya,

mit

lezörgő

asszonysors

befuthat,

csodás ívben

röppen,

csillagpor

lesz,

halhatatlan,

igazabb, mint a

lepedőn gyűrt,

egyszer-használatos,

alkalmi szerelem,

zizergő papírlap,

gondolat-vonal,

komoly

homlokon,

félretett,

jogos

büszkeség,

így érdemes

elpihenni

az öröklét

tenyerén.

A múlás

(t)örvényén

túlmutat,

minden egyes

meg nem élt,

álom-halál-pillanat,

meg nem szűnő

zsongó tavasz,

nyirkos sír

tövében.

 

Ragtapasz

 

(Le)harcol

az idő,

galambcsata a

párkányon,

Önnek tizenöt

irreleváns

üzenete

érkezett,

cici- meg

hasplasztika

az kell,

meg

kacsaszáj és

műszempilla-(rebegtetés),

szép új plasztik-világ,

zsigeri-agymosás.

Lapozz tovább!

Az kell?

A tükör előtt

meg a

boncasztalon

minden

lélek

meztelen.

Mi kell?

Nem kell

más,

csak

ragtapasz

az elhasznált

pici szívedre.

Nem visz előre

 

Szemem

sarkában

kis,

kristályos

halálvirág,

nem visz

előre

a lélektépkedés,

lassú

tápászkodás

a padlóról

vergődés

faltól-falig

elgyötörten

minden

kibaszott

sötét

hajnalon.

Minden

szavad

botlódrót,

feszítsd ki

az utolsót,

kitelik az

idő.

A többi

csak

sodródás.

Elbuktam,

sikolytalan,

csendes

legyen

az

elmúlás.