The Verve - Bitter Sweet Symphony

Ha tudnám…

 

Ha tudnám késsel

vágnám ki

magamból

darabodat,

felszabdalni az

elmúlt pillanatokat.

Hiába keresem, hogyan

szakítsalak ki

lelkem-gondolatom

méhéből

abortálhatnál már

végre életemből,

pusztulhatnál, mert

felesleges

vagy

csak zaklat a

tudat, hogy

vagy

nélkülem

már nem

egyedül, hanem

szemét, hitvány módon mást

ölelve,

így csak a

megölt elme

porban

sárban

tekereg.

3.

 

Tegnapból sok

Van

Mából csak egy

Holnapból egy

Van vagy egy

Sem lesz,

Mert addigra talán

Halott leszek.

 

2.

 

Film noirként

Peregnek

Bennem

Tegnapjaim,

Hogy

Ma és holnap

Kockáival

Lassan körré

Váljanak,

Hogy gondolatomban

Megrebbenjen a

Pillangószárny,

Melytől lelkedben

Eső fakad.

1.

 

A fák lombjába

Lyukakat harap

A felhőtlen, június

Esti ég

Retinámba kap

Az ócska, szomszéd

Ház lámpája

Hiányzol

De már nem

Könnyes

Szívdobbanások

Között

Csak tompán

És fel-felsejlően

Csak tétován

Mosolygom azon,

Hogy nem

tudom, mi vagy

nekem Ikerfelem

miért is foglalkozom

veled?

Nem tudom,

Csak sejtem

Sejtegetem

Hogy, ami jó

Lett volna nekem,

De soha senkitől

Sem kaptam

Meg

Beléd

Tuszkoltam

Gyúrtam

Leheltem,

Te x+1. lelketlen

Te, álomkép most már

Ne moccanj,

A valóság vállon koppant,

Mert nem létezel.

Sekély hant

 

Sekély hantra

Ömlik szívem

Tövisre folyik

A magány

Nem ölel

Senki

Csak a szürke

Köd dörömböl

Fáradt elmém

Titkos zugában

Kezem nem

Kap görcsösen

Vértelen horizontok

Felé

Engedem, hadd

Múljon az

Utolsó illúzió

Csendben

Nyomtalanul

Még egyszer

Hajszál a levesben…

 

Hajszál

A levesben

Szálka a

Szemedben

A gúnyos

Félmosoly arcodon

Na, az

Az látod

Én vagyok.

 

Napi feladvány

 

Bennem

Ingatag

Pasztellszín

Olvadt

Láva

Árválkodik

Riadtan s

Iszonyodva

Sikít…

 

Hogy miért?

Azt nem tudom

Csak dúdolom

Saját disszonáns

Dallamom

Elhagyom

Minden

Fáradt tegnapom

Ez VAGYOK

Még megvagyok

Tudom

Tudom

Tudom

Mi fog

Tudom, honnan

Jöttem

S ki vagyok

Tudom, mit akarok még,

Ha szorít is a vasmarok

Tudom sosem

Szabadulok

Mindig szorít

Majd a hurok

Épp ezért,

Soha el nem halkulok

Épp ezért

Írok, mert

Látszatra így

Ép maradok.

Még úgy is,

Hogy minden nap többször

Meghalok.

Kócos hajnal…

 

 

Kócos hajnal

szürke párát

ásít,

homlokon

Isten

ujja,

szeplőtlen

magány

a

csend.

 

Edith Piaf

 

Leképezhetetlen

tükrön

csúszik a

hajnal,

s dőlt betűkben

folyik

a gondolat,

szerelmesen

surran

két

papírlap,

lassan

válik

a világ,

csonthéjára

feszülök,

orromban ledér

cigarettafüst

táncol,

a vén

rádió

Edith Piafot

dúdol,

még a

könnyem is

beleszédül.

13 pillantás…

 

13 pillantás

13 másodperc

13 perc

13 óra

13 nap

13 hét

13 hónap

13 év

Mindegy mióta

Megöltem bús

Szerelmemet

Irántad

Érdemtelen vágy

Zaklatott őrült

Kényszer húzott

Pokoli mélységbe

Elsüllyedt a

Hamvában holt

Rothadt férges

Bimbó

Elhagytalak

S megnyugtat e

Hűtlen

Tett

Már nincs

Hatalmad

Felettem.

Értelmetlen

Elköszönni

Értelmetlen

Búcsút venni.

Szánalmas

Hagymázas

Képzelgés voltál

Minden sejtemben

Lélegzetemben megbújtál

Nincs tovább

Ikerfelem

Hiú ábrándok

Foszlott tükre

Ferdült lelkem

Mosolypalotája

Minden imája

Számomra

Már nem dúlt

Halott álom-enyészet

Az egykor szerelemnek öltöztetett villanás

Hanem örök közöny

Csupán.

 

Vért könnyeznek az angyalok

 

Fütyül

az enyészet,

szárnyát

bontja a

nihil,

kihantolt

temető

a világ,

kósza

dögszag

lengedez,

valahol

felsír

egy

halott

csecsemő,

vért könnyeznek

az angyalok,

sebzett

madár

zuhan

a porba,

megfáradt

országút

sóhajt

terhe

alatt.

 

Könyvhajhász rovat: A nekrofil

 

Szerelmes szörnyeteg

 

“I intend to die as I lived, a free man.”

Gabrielle Wittkop

 

 

 

 

Vajon mi motiválta Gabrielle Wittkop-Menardeau-t a különleges, különc és öntörvényű  írónőt,  hogy férjhez menjen egy homoszexuális,  náci háborús bűnöshöz?  Valószínűleg nem különösebben érdekelte mások véleménye. Sem ennél a döntésénél, sem akkor, amikor 1972-ben megírta: A nekrofil című művét. Alkotásai közül ezt az egyet olvashatjuk magyarul, Kolozsvári Papp László fordításában.

A rövid naplóregény, lírai képekkel festi le a förtelmet. Röpke bemutató a röpke szerelmeket megélt, a maga bizarr módján, széplelkű szörnyetegről. Lucien, a régiségkereskedő szerelmeinek története akkor kezdődik, amikor valami lezárul, pontosabban valaki élete lezárul. „ A november mindig valami váratlannal szolgál, jóllehet öröktől fogva készen áll az idők méhében…”  Lucien – „ a fény gyermeke” – csak erre vár, a pallérozott elméjű, hullarabló ugyanis csak halottakkal képes bensőséges viszonyt ápolni.

 Egy beteg elme, beteges logikája tart tükröt, amelyben megláthatjuk saját sötét vágyainkat, melyek néha talán a legalitás és illegalitás határán billegnek, de erkölcsösek semmiképpen sem nevezhetőek.  Bizarr utazás, amelynek részeként csak részben írhatjuk magunkat a normalitás margójára, mint ahogy ezt a főhős is megteszi. Hiszen mindenkinél van rosszabb, ugye? Gilles de Rais – alias: Kékszakáll – a hírhedt, szadista kéjgyilkos Lucien önigazolása.

A történet finoman vezeti az olvasót a szövőlepke átható illatával átitatott, minden érzékre ható borzalmak, süllyedő világába. Lucien számára saját vágyai gubója a rabság, amelyből képtelen szabadulni. „…elérte immáron az anyag létezésének zenitjét, az önmagába való beteljesülést, ami után már a bomlás pezsgése következik.” A mű csúcspontja a bomlás csúcspontja: szerelmei fizikálisan, saját maga mentálisan, rejtett világa pedig ténylegesen megsemmisül. „A dolog, ami érint…” Ez az egyetlen ügy érinti igazán, s okozza felemelkedését, a számára tökéletes emberpárban megtalálja összes szerelmét, és bukását is egyben, hiszen lelkileg és testileg is képtelen elmenekülni a helyzetből, s az igazságszolgáltatás elől.

Nehezen emészthető olvasmány. Maradványa: rossz szájíz. Képesek vagyunk kordában tartani magunkat? Vagy csak jól álcázzuk a bennünk rejlő vadállatot, és ha igen, akkor meddig? „Once more saved!” Once more…

 

·         www.facebook.com/kekviharlampa

 

Egyperces apokalipszis

 

 

Erekben

száguld

a romlás

virága,

folyosón

csigalépcső

reccsen,

kitépett

nyelvvel

tátog

az

igazság,

forró szög

izzik

körme

alatt,

eredendő

bűn

a

sarokban

reszket,

szögesdrót

korona

tépi

fejét,

saját

torkába

harap

a

röhögő,

veszett

valóság,

az égbolt

halkan

roppan,

sarkából

sápadt

csillagokra

ömlik

a vérvörös

kéj,

ébredő

lázálom

nedvesen

csillog,

s a függöny

némán

aláhull,

lehunyt szemmel

játszik

a vörös arcú,

antik

isten,

csupán

oroszrulett

a lét,

csak

egy

perc

az

apokalipszis.

 

XIV. 

 

Késhagyó kedv csak

Káprázat

Nem bont ínytépő

Ajtókat

Pillangóék szabad

Gömbödben virít

Hallgatag porutakat

Emészt tétova

Lábnyom

Mélyre pörögve

Ténfereg lobbanó

Imatartó

Anatómiai részletem

Mellett elvetem

Kesergőmet

Csilingdolgoztatók

Integetnek

Színszalag kábulat

Tekergőzik torkomra

Mennyi sebet ont a

Tűznyelő

Szikrázó üvöltéseket dug

Zsebeimbe

Vacogtató hideg ölelés

Mikor nagyon fázom

Esővirág kihajt

Zord felépítetteken

Míg valaki

Bontogat gyepfonó

Hanton.

Szeretnék ha szeretnék

 

 

 

Szeretnék, ha szeretnék

élet vagy élet

halál után halál

egymás után

Rohanni

keresztül

mindenen,

Hogy

ne

fájjon

Pedig vérző

virágot

sikít

a lüktető magány

Csendes őrület vágtat

s millió sebből ömlik

a vallomás

Megpattannak a világösszefogó erők

a képzelet

határa vet vaskos

gátat eléjük,

hogy ne pihenhessenek

a habzó szájú vad

paripák

Mégis sötét sarkokban

megbúvik a gondolat

Dideregve kucorog

szilánkszikrákból formál

új jövőt

Véres kezeibe belemar

a valóság.

 

 

 

 

 

Ciripel a valóság

 

Álmos tegnapokban

Ciripel a valóság

S én esős hétfő csücskére

Kucorodom

S ha arcomba ordítasz

Az is hidegen hagy

Nekem már örökre

Idegen vagy.

Ihletem

 

Sebzett

szeglet,

kis

hullámvonal,

szakadozó

gondolatfonal.

Csak rázza

a hideget,

mert fázik

és ütlegel

csalfa zsineggel,

álom-köldökzsinórt.

Beste kór,

kóbor

óbor

nélkül

sistereg,

perceg

a

papír.

Vacogó

egérfogó.

Elfáradt,

leül,

az idegtől

megkövül.

Létté

tépett

kongó

borsszóró,

tüsszentő

altató,

átható,

szemmel

nem

látható

papírsárkány,

felhőben

merengő,

tekergő

zsindelytető,

halálkeringő.