Membrán…
Membrán
kései-siratófal
repedéseibe
gyömöszölt
imák,
csillagokig
pattanó
megszakadt
lélegzetek,
sóhajok
híd nélkül
lélektől-lélekig
illanó
téli
lehelet
tánca
ujj a
szájon
sima
kavics
szélsodrony
kötéllétra
valami
megszorít
közelebb lép
rám néz
tovább áll
törött
kávéscsésze
hasadó
membrán
kiordít
belőle
a világ.
Menekülő
gondolat
Hideg
száj
suttog,
ez van
most,
meg
csend
bőröd
illata
csent
gyönyör.
Nem is volt,
néhány
menekülő
gondolat
meg egy
üresen,
elnyúlt,
lusta
jegyzetfüzet,
lomhán
telnek
a
másodpercek,
már nem
vágyhatom
semmire sem,
megőrjít a
szeptemberi
nap,
kegyetlenül
arcomba
csap,
perzseli
lüktető
halántékomat.
Miért?
Szép,
halott,
szomorú
vasárnapi
hangulat.
El innen!
Visszafelé
peregjen
a megakadt
pillanat.
Papírhold
Sápadtan
reszket
a
papírhold,
sötét
szalagon
vibrál
az
éjszaka
tömör
buja
illata
orromban,
ajkadon
vér
serken
ereimben
lüktet
az
álomtalan
didergés,
amíg
te
halhatatlant
játszol,
s
számra
tétova
nihilt
lehelsz
fogaim
közt
kergetőzik
a
füst,
zsarátnok
olvadó
fénye
tapad
pupillámra,
távoli
dallam
kúszik
zsigereimbe,
hideg
kézfejemre
néma
vallomás
simul,
eltévedt
könnycsepp,
még
egy
utolsó
slukk
és
elnyeli
a
sűrű
testetlen
végtelen.
csordultig
telik
az
üresség
lassan
ujjaid
közt
folyik
az
enyészet
cirmos
kis
rózsaszirom
pereg
a
tükör
két
felén
egy-egy
árva
idegen
felemelem
kezem
nem
ér
a
nevem
két
arc
egyiket
sem
ismerem
kusza
fonálon
csomó
ami
két
pont
közt
lehet
sodródó
fényszögek
vágtató
paralell
hallucináció
két
arc
mindkettő
az
enyém
egyiket
sem
ismerem
