Rómeó

Júlia

forró

vízpára

éhség

hideg

kanapé.

Álom

 

Tompa dalt

az éji

szél fütyül.

Álom és

ébrenlét

között

karcos

körmeivel

kopácsol

ablakomon

a sivárság,

s arcomba

a kócos

tegnap

liheg.

Nem kellesz

már,

ajkad

legyen

néma,

titokra

zárt,

elmosódott

pilletánc.

Ha elmész,

halott vagy,

ha maradsz,

csak szétmálló

árnyék vagy

csukott

szemhéjam

alatt.

Hunyorogva

 

Két apró

fémkorong,

révész-kész-állapot,

a szemhéjak

záródnak,

s a lélekablak

kinyílik:

türemkedik

a sötét,

az örök hajnal

előtti megrekedt

idő,

egy távoli

horizonton

két rézszín

csík

egyesül

a semmi

küszöbén.

Érzem…

 

Érzem a szavak

Súlyát titkos

Üvegszilánkok

Mélyén

Érezem létét a megfoghatatlan

Gondolatoknak

Érzem halk szobák

Nyárbúcsúztató

Illatát

Érzem a villanásokat

Ősi vágyvirágokat

Érzem, mióta érezlek

Érzem pasztelles fénypontok

Sorát, hogy mint törnek

Át fátylas messzeségen

Érezem, amint átölelnek,

Mert bennük átölelsz

Érezem

néha látni a

Lehetetlen s gyermekjáték

Átröppenni tű fokán

Érzem, izzik-tombol

Édesen minden idegszál

Mi az eltűntekkel

Összeköt

Érzem, mióta érezlek

Érzem mozdulatlanságban

Az erőt, mi formál, alakít

Csendesen, érvek nélkül

Érzem az átrohanót, torkomra

Szorított kést

Érzem röpke „az”- ok vagy „és” – ek

Távolodó hangsúlyát

Érzem, mióta érezlek

Szó, hang, tompa moraj

Lecsendesül

Álom-halál megvált

Minden elmenekül

Egyet tudok biztosan,

Érzem, mióta érezlek.

Áramszünet…

 

Áramszünet

izzik

vonaglik

a feszültség,

teljes

(ki)készültség,

áramerősség

sistergő,

utolsó

löket,

foltot

ejt

szennyezett

lelkemen,

megtörik

az

ellenállás

szikrát

pattint

Ohm-törvény

gyilkos

örvény,

Faraday-karika

aranykalitka,

serceg-hurkolódik

a

bizonyosság,

fizika

fizikális sokk

vibrálás,

zsinórban

tekeredik,

elvetemedik

a

vágy,

múló

impulzus,

könnyű halál.

Áramszünet…

Szemfedő neked

 

Szemfedő

neked,

kedvesem.

Zaklatott

betűkkel

annyit

írnék

rá,

dögölj meg!

Mindenkiben

rád vágyni,

mindig

mindenből

miattad

kihátrálni,

mindig égni

miattad

pokoli

zsarátnokon

zsarnokom.

Mert,

hagyom,

mert,

tudom,

te

vagy

minden.

Még ha

szemfedődre

írom is

zaklatott

betűkkel,

rohadj

meg!

Akkor is.

Tündér

 

Tépett tündér

ragtapaszos

térddel

billeg

a

lét

korlátján,

balettcipője

szakadt

a

valóság

beleakadt.

Sziasztok! Barátaimmal együtt indítottunk egy művészeti magazint a facebook-on, ha van kedvetek, nézzetek be! Üdvözlettel: Kék viharlámpa

www.facebook.com/exitartportal

Szombat

 

Két asszony

titkot

cserél,

gyér fényű

konyha

szegletén,

lobogó

leves

felett,

vagy

az

őszi

szélbe

füstként

fújva,

gúnyos

mosollyal

arcukon,

férfiakról,

kegyetlenül,

cinkos

kis

asszonyigazságokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XII.

 

 

Fényes éjszakán

Meglepetten

Esek új világba

Hangos ima

Repül át

Rajtam

Imádott szende

Szombatot

Kiáltva

Füstbe temetkezve halott

Sóhajokat hallgatok

Csendes barátságok

Messze

Menekülnek

Vidám karikák

Másznak

Hallójáratomba

Tompa felbolydulásra

Lüktet

Pillanatom

Menekülő öröm

Mellém szegődik

Dübörgő szerelem

Lüktet a júniusi

Égben

Keskeny röptében

Érkezik az új indulat

Születtem

Életem

Meghaltam

Nemfigyelő tekintet

Üt pofon

Csillámló órák

Röppennek

Nyugtalanul

Szívek törnek

Üvegcserépbe

Csattanva halkan

Édes kábulat

Zümmögve

Lecsap könyöklő

Párkányokra

Nedves falak

Terpesztett üregeiben.

Másvágy uralkodik

Bennem

Utcamelódia

Fészkel áttörő

Elmúltakon

Még tudtam

Szeretni.

A légy

 

Házfalon

araszol,

októberi esőbe

csavart,

függőleges

haláltusa.

 

Űzött vad

 

Saját

 magam

Űzött vadja

Vagyok,

Magam szívét

Marcangolom

Szét és

Soha

Soha

Nem elég.

Tépett lélek

 

Őrjöngő vágytól

Tépett lelkem

Keresi a képet,

Mivel

Összerakhatnálak

Magamnak

Önző vágyamba

Oltalak minden

Elmúlt pillanatban

Rezdülő pillád

A pillangószív

Csendes-éles

Tollpihe kín

Szánkázik

Ott

Mélyen

A megfoghatatlanban,

Hogy foghassalak

Ölelhesselek

Beléd menekülve

Végre

Megmenekülhessek

Legyél te

Dióhéjam

Legyél te én

Kisvilágom

Legyél te

Mindenem.

Ravatalon

 

Ne bőgjetek

Már mamlaszok!

Fel sem tűnt, hogy

Már húsz éve

Halott vagyok?

Most hiába sírtok,

Akkor kellett volna,

Amikor ordítottam, hogy

Itt vagyok.

Hagyjatok a

Francba!

Most jó helyen vagyok.

Nem kellettem

Senkinek

Nem kellettem

Senkinek

Nem sírtak

Az angyalok

Attól, hogy

Egyedül vagyok.

 

The Verve - Bitter Sweet Symphony

Ha tudnám…

 

Ha tudnám késsel

vágnám ki

magamból

darabodat,

felszabdalni az

elmúlt pillanatokat.

Hiába keresem, hogyan

szakítsalak ki

lelkem-gondolatom

méhéből

abortálhatnál már

végre életemből,

pusztulhatnál, mert

felesleges

vagy

csak zaklat a

tudat, hogy

vagy

nélkülem

már nem

egyedül, hanem

szemét, hitvány módon mást

ölelve,

így csak a

megölt elme

porban

sárban

tekereg.

3.

 

Tegnapból sok

Van

Mából csak egy

Holnapból egy

Van vagy egy

Sem lesz,

Mert addigra talán

Halott leszek.

 

2.

 

Film noirként

Peregnek

Bennem

Tegnapjaim,

Hogy

Ma és holnap

Kockáival

Lassan körré

Váljanak,

Hogy gondolatomban

Megrebbenjen a

Pillangószárny,

Melytől lelkedben

Eső fakad.

1.

 

A fák lombjába

Lyukakat harap

A felhőtlen, június

Esti ég

Retinámba kap

Az ócska, szomszéd

Ház lámpája

Hiányzol

De már nem

Könnyes

Szívdobbanások

Között

Csak tompán

És fel-felsejlően

Csak tétován

Mosolygom azon,

Hogy nem

tudom, mi vagy

nekem Ikerfelem

miért is foglalkozom

veled?

Nem tudom,

Csak sejtem

Sejtegetem

Hogy, ami jó

Lett volna nekem,

De soha senkitől

Sem kaptam

Meg

Beléd

Tuszkoltam

Gyúrtam

Leheltem,

Te x+1. lelketlen

Te, álomkép most már

Ne moccanj,

A valóság vállon koppant,

Mert nem létezel.

Sekély hant

 

Sekély hantra

Ömlik szívem

Tövisre folyik

A magány

Nem ölel

Senki

Csak a szürke

Köd dörömböl

Fáradt elmém

Titkos zugában

Kezem nem

Kap görcsösen

Vértelen horizontok

Felé

Engedem, hadd

Múljon az

Utolsó illúzió

Csendben

Nyomtalanul

Még egyszer

Hajszál a levesben…

 

Hajszál

A levesben

Szálka a

Szemedben

A gúnyos

Félmosoly arcodon

Na, az

Az látod

Én vagyok.

 

Napi feladvány

 

Bennem

Ingatag

Pasztellszín

Olvadt

Láva

Árválkodik

Riadtan s

Iszonyodva

Sikít…

 

Hogy miért?

Azt nem tudom

Csak dúdolom

Saját disszonáns

Dallamom

Elhagyom

Minden

Fáradt tegnapom

Ez VAGYOK

Még megvagyok

Tudom

Tudom

Tudom

Mi fog

Tudom, honnan

Jöttem

S ki vagyok

Tudom, mit akarok még,

Ha szorít is a vasmarok

Tudom sosem

Szabadulok

Mindig szorít

Majd a hurok

Épp ezért,

Soha el nem halkulok

Épp ezért

Írok, mert

Látszatra így

Ép maradok.

Még úgy is,

Hogy minden nap többször

Meghalok.