Édes kis semmiség
Fél
órája bámulta a tükörképét, mikor fennhangon megszólalt:
– Szarul nézek ki, szarul érzem magam…
egy nagy rakás szar vagyok.
Megmosta az arcát és megtörölközött, nagyjából
elégedett volt az eredménnyel.
– Gergő! …Gergő, hoztam egy kis
meglepetést!
– De ma szombat van – kiáltott vissza
Silye.
– Ne szórakozz már!
– Miért tenném? Tényleg szombat van, nem
várhatnál mondjuk hétfőig? – érdeklődött, de már semmit sem tehetett, mert
Szilvi elfoglalta a konyhát.
– Helló Szivikém – köszönt mosolyogva és
a pultra tette a kezében lévő papírzacskót és kiszedett belőle mindent.
– Ez lenne az?
– Gondoltam együtt reggelizhetnénk, ha
csak nem rejtegetsz valakit a hálódban.
– Momentán nem – felelte és levetette
magát az egyik székre. – Köszi anyuci, hogy gondoltál rám! – ironizált, de a
lány elengedte a füle mellett a megjegyzést.
– A kifli még meleg. Mit kérsz rá?
– Kávé, cigi.
– Nem, semmiféle mérget nem vehetsz
magadhoz reggeli előtt – tiltakozott. – Nos, lekváros jó lesz?
Silye
megadóan bólintott. Ahogy Szilvi tett-vett szűk pólója alatt le-felugráltak
mellei, mint két, méretes gumilabda, Silyét mulatatta a látvány és nem is bírta
szó nélkül hagyni.
– Édeském, miért nem hordasz melltartót?
Tizenöt év múlva a térdeidet fogják verdesni.
– Mucikám, csak nem jöttél zavarba?
– Legkevésbé sem.
– Ha nem lennél homi, most az orrod alá
dugnám őket. Ezek tuti nem fognak lötyögni még húsz év múlva sem. De ha igen,
akkor majd megcsináltatom. – felelte s közben folytatta Silye kiszolgálását.
Aztán minden előzmény nélkül kitört belőle a zokogás. A férfi a döbbenettől
kiejtette a kezéből a kiflit, s mielőtt bármit is kérdezhetett volna Szilviből
hüppögve dőlt a vallomás.
– Tegnap kidobtam!
– Miről beszélsz? Miért sírsz?
– Szakítottam Bandival, te barom!
Itt újabb sírásroham következett, aztán lassan
lehiggadt. Megdörgölte vöröslő szemeit, hölgyhöz nem éppen illő módon kifújta
orrát. Majd a meglepetéstől lemerevedett Silyére mosolygott.
– Szánalmas, mi? Tudod, mit, adj egy
cigit! – szólt rekedtes hangon.
Silye
gépiesen megkínálta, majd ő is rágyújtott. Szilvi szájából és orrából fehér
füstkígyókat eregetett, nagyot sóhajtott, aztán ismét beszélni kezdett.
– Tudod, az egész olyan megalázó volt.
Épp egy kiadós menet fáradalmait pihentük ki, amikor előhozakodott a témával. –
magyarázta, s közben egy extraslukkot szippantott, s szabad kezével
megsimította selymes, barna haját. – Azt mondta, szeret, s úgy érzi fontos
kettőnk kapcsolatában az őszinteség. Fogalmam sem volt, hogy mit akar ezzel a
cirádás bevezetővel. Aztán teljes lelki nyugalommal kijelentette, hogy jó néhányszor
félredugott. Előbb jól beolvastam neki, aztán kidobtam a lakásból. A végén még
az a seggfej érezte sértve magát. Látni sem bírom többé! Ja, és mellesleg
kihúztam a telefonomat. Ennyi.
A férfi közbeszólás nélkül hallgatta
végig a spártai tömörségű beszámolót.
– Tényleg végleg dobtad?
–
Megcsalt, többször ráadásul még be is vallotta. Hogy lehet ilyen hülye?
– Lehet, hogy tényleg az, de lehet, hogy
így akart megszabadulni tőled. Vannak olyanok, akik képtelenek szakítani,
inkább addig feszítik a húrt, míg a másik besokall. Te ismered őt igazán. – Így
utólag nem vagyok ebben annyira biztos. Három évet lehúzhatok a klotyón az
életemből. Pedig úgy szerettem, gyereket akartam szülni neki, ő pedig végig
hazudott. Gyűlölöm!
Silye magához ölelte a lányt és cuppanós
puszit nyomott a homlokára.
– Tudod, mit cicamica, egyet se bánkódj!
Minden ujjadra találsz másikat. Ne görcsölj rá a témára, inkább csináljunk egy
csajos napot. Mihez lenne kedved? Vásárlás, fodrász, mozi? Na?
– Őszintén? Legszívesebben leinnám magam.
– Azt hagyjuk a végére. Na, gyere!
Öltözz át, bébi én meg addig letusolok, húsz perc múlva találkozunk a kapuban!
– rendelkezett Silye és gyengéden az ajtóhoz terelte a lányt.
Fél
óra múlva már André szalonjában ültek. Silye egy magazint lapozgatott, amíg
André Szilvi hajkoronáját nézegette.
– Te jó ég, hogy neked mennyi hajad van,
drágám! – csodálkozott. – Komolyan mondom, ritkán látok ilyet. Elragadó! De ez
a frizura rémes, mit gondolsz, Gerikém? – fordult a férfi felé.
–
Édesem, te vagy a szakértő, mit mondhatnék? Alkoss neki valami igazi
bepasizósat!
– Hm – töprengett miközben saját
kefefazonú hidrogén szőke haját simogatta. – Talán valami vörös árnyalat, és
egy-két szőke csík, és persze teljes fazon átalakítás. Nyugodtan bízd rám
magad, meg leszel elégedve.
Silye
egy percig sem kételkedett, s valahogy jobb kedvre derült, ahogy őket nézte. Az
alapos mosás után, André pillanatok alatt kikeverte a megfelelő színárnyalatot.
– Szóval, mi újság veled? Ezer éve nem
láttalak, azt hittem már el is feledkeztél rólam. – szusszantott kissé
sértődötten, de közben egy pillanatra sem állt meg a keze. – Ha vele végeztem
téged is kezelésbe veszlek.
– Alig várom. – incselkedett a férfi és
Andréra kacsintott.
– Ugyan! – legyintett bosszúsan. – Te
nagyon le vagy ülve most, drágám! Nekem olyan kell, aki pezseg. Akiben tombol
az élet.
– Ha te mondod.
– Csak rád kell nézni. Jó lenne, ha
valaki végre rendesen elkapna és kirángatna az önsajnálatból.
– Nem tolonganak az önként jelentkezők.
– Iszonyat, hogy milyen passzív, nem?
– Még mindig gyászol. Most nem
elsősorban Gyurira gondolok – felelte Szilvi.
– Oké, most már kopjatok le! – morogta
Silye és látszólag ismét a magazinjába mélyedt. Bár gondolatai újra és újra
Netzhez tértek vissza. Gyuriról tudta, hogy végleg elment, de Netz távozása
koránt sem volt ilyen egyértelmű. Ezt tényleg képtelen volt feldolgozni. A
rádióban egyszer csak Adele hangja csendült fel, a Someone like you-t énekelte, Silye úgy érezte ez már kibaszás a
köbön, hiába bámulták barátai, úgy tett, mint aki se lát se hall. Miután
tökéletes frizurával távoztak Andrétól bevetették magukat a Mammutba, hogy
néhány új ruhával feldobják Szilvi ruhatárát.
– A pirosat vagy a zöldet? – tanakodott
a lány és hol egyik pulóvert tartotta maga elé hol a másikat.
– Mindkettőt – felelte férfi.
– Hm, elég húzós az ára. Megint egyedül
kell fizetnem a rezsit, mint tudod, úgyhogy csak az egyik maradhat.
– Édes, megveszem neked. Gyere,
pengessünk!
– Nem, Geri, tényleg a zöld elég lesz,
tényleg.
– Ne, szórakozz! Tekintsd úgy, hogy
hozzájárulok a boldogságodhoz, ha mással már úgy sem tudok segíteni.
– Köszi, te szuper pasi vagy! –
rikkantotta a lány és cuppanós puszit nyomott a férfi arcára. Az eladónő
mélységes megvetéssel figyelte a jelenetet. Silye csak somolygott a sznob
nőszemélyen, akit az sem hatott meg, hogy jelentős összeget hagytak ott. Szilvi
javaslatára felsétáltak a déli pályaudvarig, hogy a kisbüfében egyenek valamit.
Silye érdektelenül szemlélte az embertömeget, miközben pizzáján rágódott, de
aztán egyszer csak tekintete megakadt egy idős férfin. Szemmel láthatóan
hajléktalan volt, annak ellenére, hogy tiszta ruhát viselt, elárulta az a két
hatalmas, kopott szatyor, amiket a pad lábának támasztott. Teljes lelki
nyugalommal olvasott, tudomást sem véve saját nyomoráról. Arckifejezéséből arra
következtetett, hogy vidám témájú regényt olvas, mert többször elmosolyodott.
Nem tudott szabadulni a látványtól.
– Hahó, Geri! Megyünk? – érdeklődött a
lány. – Még be kell ugranom az éjjel-nappaliba. Kell valami?
– Persze, menj csak előre. Cigit vegyél
légyszi. Eszembe jutott valami – magyarázkodott Silye a meglepett lánynak, aki
vállat vont és elindult egyedül. Amikor már látótávolságon kívülre került Silye
odalépett a férfihez.
– Bocsánat, hogy megzavarom.
Az öreg meglepetten tekintett fel és
gyanakvóan méregette az őt megszólító jól öltözött fiatalembert.
– Egyáltalán nem zavar – felelte tétován
– Keres valamit?
– Nem, és kérem, ne értsen félre. A
világért sem akarom megsérteni de, kérem, fogadja el ezt – dadogta zavartan és
az öreg felé nyújtott egy doboz cigarettát és egy ötezrest.
– Hát köszönöm – felelte meglepetten és
egy pillanatig hezitált, de végül zsebre vágta mindkettőt.
– Igazán nincs mit – mondta Silye és már
sarkon is fordult. Ennyire még soha sem szégyellte magát. Tudta nagyon jól,
hogy nevetségesen keveset tett, hányszorosát dobták ki fölösleges dolgokra ma
délután Szilvivel. Hány ember lakhatott volna jól abból az összegből, amit
eltapsoltak. Megszaporázta lépteit és a bolt előtt utolérte Szilvit.
Automatikusan kivette a szatyrokat a kezéből és együtt folytatták útjukat.
– Hálából meghívlak egy italra. –
invitálta a lány. Silye először tiltakozni akart, de aztán beleegyezett.
– Jó, de csak egyre – bólintott. A szűk
előszobában fényt gyúlt mikor a Szilvi felkapcsolta a lámpát. Silye tekintete
akaratlanul is a kis üzenő táblára esett és hangosan felnevetett, ugyanis a
közös nyaralási fotójuk Bandi két szeménél fogva volt feltűzve rá. – Ez valami
vudu-izé? - érdeklődött a képre mutatva.
– Mert, ha igen én nem szeretnék összekapni veled.
– Hihi! Csak azt kapta, amit
megérdemelt.
–
Szerintem, inkább a pöcsére kellett volna raknod a rajzszögeket, nem gondolod?
– Meglehet – felelte és eltűnt a
konyhában, de néhány pillanat múlva két pohárral tért vissza. – Sajnos jég
nincs – magyarázkodott, miközben átnyújtotta a férfinek a gin tonikot, majd
lazán levetette magát az egyik fotelbe. – Foglalj helyet, bébi!
– Zenét? – érdeklődött Silye.
– Jó ötlet, persze. Nos, mire igyunk?
– A hűséges pasikra. Csak vicceltem.
Igyunk a boldogságra!
– Na látod, az ránk férne végre.
Fenékig!
Miután lehúzták az italt mindjárt jobban
érezték magukat.
– Köszi, ezt a napot, tényleg életmentő
volt.
– Igazán nincs mit, jól éreztem magam én
is. Meg ez a legkevesebb.
– Annyira szar – sóhajtott. – És az a
legrosszabb, hogy semmit sem sejtettem az egészből. Hogy lehettem ennyire vak!
Tényleg nem értem.
– Megesik. Túl leszel rajta, azt mondják
annyi hónapig tart a gyászidő, ahány évet voltatok együtt.
– Ezek szerint kábé három hónap múlva
jobban leszek? Ez fantasztikus! Neked bejött?
– Amint látod – felelte mosolyogva Silye,
de közben arra gondolt, hogy valószínűleg az életben többet sosem lesz már
teljesen oké. Nem akart ezzel foglalkozni, csak lazítani és venni egy nagy
levegőt mielőtt folytatná új regényét.
– Nem bírom egyedül. Gyűlölöm a magányt,
nekem kell valaki a boldogsághoz. Nevetségesen hangzik. Te hogyan bírod
elviselni?
– Nincs más választásom, de nekem ott
van az írás. Most kifejezetten jó, hogy nincs mellettem senki, teljesen át
tudom adni magam a munkámnak. Találnod kellene egy elfoglaltságot, ami
kikapcsol, és örömet okoz. Nem tudom.
– Talán folytatom a festést. Bandi
utálta az állványt, meg a festékek szagát. Miatta hagytam abba.
– Ez tök jó! – vágta rá Silye.
– Az viszont nem tök jó, hogy elfogyott
a piánk – rendelkezett a lány és gyorsan hozott egy újabb adagot. Aztán még
egyet és még egyet. Eljött a pont, amikor már mindenen röhögtek és a
problémákat hátuk mögött hagyták, a nappalit táncparketté alakították és
önfeledten ugráltak. Egyszer csak Szilvi mobilja rezegni kezdett.
– A szemétláda az. Mit tegyek?
Felveszem.
– Szerintem nem kellene – próbálta
lebeszélni a lányt, nem sikerült.
– Mit akarsz? – kérdezte és
kihangosította a telefont, hogy Silye is hallhassa.
– Gondoltam, átmehetnék… Beszélnünk
kellene. Mi ez a ricsaj, hol vagy?
– Most nem érek rá, hihi. Házibulit
tartok és te nem vagy meghívva.
– Te részeg vagy? – kérdezte
felháborodottan.
– Még nem eléggé ahhoz, hogy téged
hallgassalak.
– Jó, most azonnal átmegyek!
– Mi van? Semmi ilyesmi, nem jöhetsz,
vendégem van. Geri, mondd meg neki, hogy kopjon le!
– Már megint azzal a köcsöggel vagy? –
kérdezte indulatosan Bandi.
– Közöd? Nem beszélhetsz így, te
szarházi!
– De ha egyszer az! – üvöltötte. –
Szétverem a fejét! Mit tudsz vele kezdeni különben is?
– Téged beszélünk ki éppen. Hogy milyen
kicsi a pöcsöd, te szerencsétlen.
Silye felröhögött és rákontrázott Szilvi
megállapítására:
–
A sok félredugásoddal kompenzáltad, tiszta sor.
– Megnyúzlak, te seggtúró!
– ÚÚÚÚÚ, halálosan megijedtem!
– Kivel beszélsz, kisfiam, mi ez az
üvöltözés? Megrémíted Fifikét. Csak nem azzal a nővel? Add csak ide!
– Mama, ne szólj már bele. Menj ki!
Ennél a pontnál Silye és Szilvi fetrengett a
röhögéstől. Becsatlakozott Bandi mamája is a beszélgetésbe, anélkül, hogy erre
bárki is megkérte volna.
– Na idefigyelj te céda!
– Hihi, csók Teri néni, tessék már
leszakadni a telefonról, nem magával beszélek.
– Hogy merészeled, te rongy! Kidobod a
fiamat, hát hogy képzeled, te kis senkiházi, még gyereket sem tudtál szülni
neki! Én már a kezdetek óta mondom neki, hogy nem hozzád való. – Nem tudom, mit
mesélt a kicsi fia, de tudja mit, már nem is érdekel és maga sem.
Időközben Bandinak sikerült visszaszerezni a
telefont.
– Szilvi, ne merd letenni! –
fenyegetőzött, a háttérben még mindig hallani lehetett az öregasszony
kárálását.
– Nem is, amíg el nem mondom, hogy sosem
leszel boldog, ha anyád irányít, szakadj le róla, talán még nem késő. A maradék
holmidat hétfő délután elviheted. Aztán többé tudni sem akarok rólad.
Nem várta meg Bandi válaszát, egyszerűen kinyomta. Még egy gint töltött
magának, ezúttal tisztán és egyszerre lehajtotta.
– Hűha! Ez durva volt. Jól vagy,
kislány?
– Soha jobban – felelte és nagyot
csuklott.
Odalépett Szilvihez és átölelte. A lány szeméből csurogtak a könnyek
átnedvesítették Silye ingét.
– Sírj csak, cicamica. Túl leszel rajta.
Szuper csajszi vagy, ugye tudod? – vigasztalta.
– Úgy akartam, hogy vele sikerüljön. Nem
bírok tovább várni, gyereket akarok, családot. Már huszonhat vagyok, ketyeg az
óra.
– Majd jön, az a valaki, akinek érdemes
lesz.
– Nem Gergő, ígérd meg, hogy segítesz!
Tedd meg nekem, kérlek!
A
férfi egyből kijózanodott, teste megfeszült a döbbenettől. Ezer dolog futott át
az agyán, egyszerre tűnt az ötlet ésszerűnek és hatalmas nagy baromságnak.
Képtelennek tartotta magát a családalapításra, gyereknevelésre, ugyanakkor
érezte magában azt az űrt, amit eddig még Netznek sem sikerült betöltenie. Két
kezébe fogta a lány arcát és ránézett.
– Ezt most komolyan mondtad?
– A lehető legkomolyabban. Csak egy
éjszakát kérek, semmi többet. Nem kényszerítelek semmire. Felnevelem akár
egyedül is, még azt sem kell tudnia, hogy te vagy az apja. – hadarta
izgatottan. Silye tudta, hogy ez nem most pattant ki a lány fejéből, jól
átgondolta, minden válasza megvolt a kérdések feltétele előtt. A féri hezitált
egy darabig majd rábólintott.
– Rendben. Egyezzünk meg abban, hogy ha
két éven belül nem találsz olyan pasit, akivel családot alapíthatsz, megteszem,
amit kérsz.
A
lány egyetértően pislogott és elmosolyodott. Két év alatt sok minden történhet,
de mégis megmarad neki Silye kapaszkodónak.
– Nem baj, ha most elmegyek? Hulla
vagyok és holnap dolgozni szeretnék egész nap. Megleszel kislány?
– Persze, most már megnyugodtam.
Köszönöm, Geri, mindent köszönök.
Silye szabályosan beájult az ágyába. Teljesen
elszokott az italtól. Éjfél felé zajra riadt fel, képtelenségnek tartotta, de
tisztán hallotta, hogy valaki mezítláb lépdel a parkettán. Aztán tompa puffanás
következett. Csend. Majd káromkodás. Szilvi volt az. Silye elmosolyodott. A
férfi úgy tett, mint aki alszik, még akkor is, amikor a lány befeküdt mellé az
ágyba. Egy ideig feszülten figyelt, s őszintén remélte nem most kell beváltania
az ígéretét. Aztán már csak Szilvi egyenletes szuszogását hallotta. Felkelt és
a konyhába ment. Rágyújtott. Az utca fényei megvilágították arcát. Kinézett az
ablakon, két rendőr állt a szemközti rendőrkapitányság bejáratánál. A hűvös idő
ellenére szemmel láthatóan jól szórakoztak. Hirtelen az öreg jutott eszébe,
vajon hová bújik el a hideg elől. Megrázkódott. Nincs családja? Vagy
félresiklott az élete? Mi történhetett azzal az emberrel, akinek szeméből süt
az értelem? Ahogy ezek a kérdések sorjáztak benne, rádöbbent saját
sebezhetőségére és múlandóságára. Hogy nem lesz mindig fiatal, negyven-ötven év
múlva nagy valószínűséggel egyedül hal meg, magányosan. Senki sem fogja majd a
kezét. Szilvi kérése tényleg az egyetlen esélye lenne? Talán inkább neki
kellett volna könyörögni a lehetőségért? Ha szemernyi kétsége maradt is beszélgetésük
után, az most szertefoszlott. Abban a pillanatban megértette Netz döntését, aki
gondolkodásban fényévekkel megelőzte, haragja elszállt, s mintha egy mázsás
súlytól szabadult volna, megnyugodott.
