Édes kis semmiség

 

 Fél órája bámulta a tükörképét, mikor fennhangon megszólalt:

– Szarul nézek ki, szarul érzem magam… egy nagy rakás szar vagyok.

 Megmosta az arcát és megtörölközött, nagyjából elégedett volt az eredménnyel.

– Gergő! …Gergő, hoztam egy kis meglepetést!

– De ma szombat van – kiáltott vissza Silye.

– Ne szórakozz már!  

– Miért tenném? Tényleg szombat van, nem várhatnál mondjuk hétfőig? – érdeklődött, de már semmit sem tehetett, mert Szilvi elfoglalta a konyhát.

– Helló Szivikém – köszönt mosolyogva és a pultra tette a kezében lévő papírzacskót és kiszedett belőle mindent.

– Ez lenne az?

– Gondoltam együtt reggelizhetnénk, ha csak nem rejtegetsz valakit a hálódban.

– Momentán nem – felelte és levetette magát az egyik székre. – Köszi anyuci, hogy gondoltál rám! – ironizált, de a lány elengedte a füle mellett a megjegyzést.

– A kifli még meleg. Mit kérsz rá?

– Kávé, cigi.

– Nem, semmiféle mérget nem vehetsz magadhoz reggeli előtt – tiltakozott. – Nos, lekváros jó lesz?

 Silye megadóan bólintott. Ahogy Szilvi tett-vett szűk pólója alatt le-felugráltak mellei, mint két, méretes gumilabda, Silyét mulatatta a látvány és nem is bírta szó nélkül hagyni.

– Édeském, miért nem hordasz melltartót? Tizenöt év múlva a térdeidet fogják verdesni.

– Mucikám, csak nem jöttél zavarba?

– Legkevésbé sem.

– Ha nem lennél homi, most az orrod alá dugnám őket. Ezek tuti nem fognak lötyögni még húsz év múlva sem. De ha igen, akkor majd megcsináltatom. – felelte s közben folytatta Silye kiszolgálását. Aztán minden előzmény nélkül kitört belőle a zokogás. A férfi a döbbenettől kiejtette a kezéből a kiflit, s mielőtt bármit is kérdezhetett volna Szilviből hüppögve dőlt a vallomás.

– Tegnap kidobtam!

– Miről beszélsz? Miért sírsz?

– Szakítottam Bandival, te barom!

 Itt újabb sírásroham következett, aztán lassan lehiggadt. Megdörgölte vöröslő szemeit, hölgyhöz nem éppen illő módon kifújta orrát. Majd a meglepetéstől lemerevedett Silyére mosolygott.

– Szánalmas, mi? Tudod, mit, adj egy cigit! – szólt rekedtes hangon.

 Silye gépiesen megkínálta, majd ő is rágyújtott. Szilvi szájából és orrából fehér füstkígyókat eregetett, nagyot sóhajtott, aztán ismét beszélni kezdett.

– Tudod, az egész olyan megalázó volt. Épp egy kiadós menet fáradalmait pihentük ki, amikor előhozakodott a témával. – magyarázta, s közben egy extraslukkot szippantott, s szabad kezével megsimította selymes, barna haját. – Azt mondta, szeret, s úgy érzi fontos kettőnk kapcsolatában az őszinteség. Fogalmam sem volt, hogy mit akar ezzel a cirádás bevezetővel. Aztán teljes lelki nyugalommal kijelentette, hogy jó néhányszor félredugott. Előbb jól beolvastam neki, aztán kidobtam a lakásból. A végén még az a seggfej érezte sértve magát. Látni sem bírom többé! Ja, és mellesleg kihúztam a telefonomat. Ennyi.

A férfi közbeszólás nélkül hallgatta végig a spártai tömörségű beszámolót.

– Tényleg végleg dobtad?

 – Megcsalt, többször ráadásul még be is vallotta. Hogy lehet ilyen hülye?

– Lehet, hogy tényleg az, de lehet, hogy így akart megszabadulni tőled. Vannak olyanok, akik képtelenek szakítani, inkább addig feszítik a húrt, míg a másik besokall. Te ismered őt igazán. – Így utólag nem vagyok ebben annyira biztos. Három évet lehúzhatok a klotyón az életemből. Pedig úgy szerettem, gyereket akartam szülni neki, ő pedig végig hazudott. Gyűlölöm!

Silye magához ölelte a lányt és cuppanós puszit nyomott a homlokára.

– Tudod, mit cicamica, egyet se bánkódj! Minden ujjadra találsz másikat. Ne görcsölj rá a témára, inkább csináljunk egy csajos napot. Mihez lenne kedved? Vásárlás, fodrász, mozi? Na?

– Őszintén? Legszívesebben leinnám magam.

– Azt hagyjuk a végére. Na, gyere! Öltözz át, bébi én meg addig letusolok, húsz perc múlva találkozunk a kapuban! – rendelkezett Silye és gyengéden az ajtóhoz terelte a lányt.

 Fél óra múlva már André szalonjában ültek. Silye egy magazint lapozgatott, amíg André Szilvi hajkoronáját nézegette.

– Te jó ég, hogy neked mennyi hajad van, drágám! – csodálkozott. – Komolyan mondom, ritkán látok ilyet. Elragadó! De ez a frizura rémes, mit gondolsz, Gerikém? – fordult a férfi felé.

 – Édesem, te vagy a szakértő, mit mondhatnék? Alkoss neki valami igazi bepasizósat!

– Hm – töprengett miközben saját kefefazonú hidrogén szőke haját simogatta. – Talán valami vörös árnyalat, és egy-két szőke csík, és persze teljes fazon átalakítás. Nyugodtan bízd rám magad, meg leszel elégedve.

 Silye egy percig sem kételkedett, s valahogy jobb kedvre derült, ahogy őket nézte. Az alapos mosás után, André pillanatok alatt kikeverte a megfelelő színárnyalatot.  

– Szóval, mi újság veled? Ezer éve nem láttalak, azt hittem már el is feledkeztél rólam. – szusszantott kissé sértődötten, de közben egy pillanatra sem állt meg a keze. – Ha vele végeztem téged is kezelésbe veszlek.

– Alig várom. – incselkedett a férfi és Andréra kacsintott.

– Ugyan! – legyintett bosszúsan. – Te nagyon le vagy ülve most, drágám! Nekem olyan kell, aki pezseg. Akiben tombol az élet.  

– Ha te mondod.

– Csak rád kell nézni. Jó lenne, ha valaki végre rendesen elkapna és kirángatna az önsajnálatból.

– Nem tolonganak az önként jelentkezők.

– Iszonyat, hogy milyen passzív, nem?

– Még mindig gyászol. Most nem elsősorban Gyurira gondolok – felelte Szilvi.

– Oké, most már kopjatok le! – morogta Silye és látszólag ismét a magazinjába mélyedt. Bár gondolatai újra és újra Netzhez tértek vissza. Gyuriról tudta, hogy végleg elment, de Netz távozása koránt sem volt ilyen egyértelmű. Ezt tényleg képtelen volt feldolgozni. A rádióban egyszer csak Adele hangja csendült fel, a Someone like you-t  énekelte, Silye úgy érezte ez már kibaszás a köbön, hiába bámulták barátai, úgy tett, mint aki se lát se hall. Miután tökéletes frizurával távoztak Andrétól bevetették magukat a Mammutba, hogy néhány új ruhával feldobják Szilvi ruhatárát.

– A pirosat vagy a zöldet? – tanakodott a lány és hol egyik pulóvert tartotta maga elé hol a másikat.

– Mindkettőt – felelte férfi.

– Hm, elég húzós az ára. Megint egyedül kell fizetnem a rezsit, mint tudod, úgyhogy csak az egyik maradhat.

– Édes, megveszem neked. Gyere, pengessünk!

– Nem, Geri, tényleg a zöld elég lesz, tényleg.

– Ne, szórakozz! Tekintsd úgy, hogy hozzájárulok a boldogságodhoz, ha mással már úgy sem tudok segíteni.

– Köszi, te szuper pasi vagy! – rikkantotta a lány és cuppanós puszit nyomott a férfi arcára. Az eladónő mélységes megvetéssel figyelte a jelenetet. Silye csak somolygott a sznob nőszemélyen, akit az sem hatott meg, hogy jelentős összeget hagytak ott. Szilvi javaslatára felsétáltak a déli pályaudvarig, hogy a kisbüfében egyenek valamit. Silye érdektelenül szemlélte az embertömeget, miközben pizzáján rágódott, de aztán egyszer csak tekintete megakadt egy idős férfin. Szemmel láthatóan hajléktalan volt, annak ellenére, hogy tiszta ruhát viselt, elárulta az a két hatalmas, kopott szatyor, amiket a pad lábának támasztott. Teljes lelki nyugalommal olvasott, tudomást sem véve saját nyomoráról. Arckifejezéséből arra következtetett, hogy vidám témájú regényt olvas, mert többször elmosolyodott. Nem tudott szabadulni a látványtól.

– Hahó, Geri! Megyünk? – érdeklődött a lány. – Még be kell ugranom az éjjel-nappaliba. Kell valami?

– Persze, menj csak előre. Cigit vegyél légyszi. Eszembe jutott valami – magyarázkodott Silye a meglepett lánynak, aki vállat vont és elindult egyedül. Amikor már látótávolságon kívülre került Silye odalépett a férfihez.

– Bocsánat, hogy megzavarom.

 Az öreg meglepetten tekintett fel és gyanakvóan méregette az őt megszólító jól öltözött fiatalembert.

– Egyáltalán nem zavar – felelte tétován – Keres valamit?

– Nem, és kérem, ne értsen félre. A világért sem akarom megsérteni de, kérem, fogadja el ezt – dadogta zavartan és az öreg felé nyújtott egy doboz cigarettát és egy ötezrest.

– Hát köszönöm – felelte meglepetten és egy pillanatig hezitált, de végül zsebre vágta mindkettőt.

– Igazán nincs mit – mondta Silye és már sarkon is fordult. Ennyire még soha sem szégyellte magát. Tudta nagyon jól, hogy nevetségesen keveset tett, hányszorosát dobták ki fölösleges dolgokra ma délután Szilvivel. Hány ember lakhatott volna jól abból az összegből, amit eltapsoltak. Megszaporázta lépteit és a bolt előtt utolérte Szilvit. Automatikusan kivette a szatyrokat a kezéből és együtt folytatták útjukat.

– Hálából meghívlak egy italra. – invitálta a lány. Silye először tiltakozni akart, de aztán beleegyezett.

– Jó, de csak egyre – bólintott. A szűk előszobában fényt gyúlt mikor a Szilvi felkapcsolta a lámpát. Silye tekintete akaratlanul is a kis üzenő táblára esett és hangosan felnevetett, ugyanis a közös nyaralási fotójuk Bandi két szeménél fogva volt feltűzve rá. – Ez valami vudu-izé?  - érdeklődött a képre mutatva. – Mert, ha igen én nem szeretnék összekapni veled.

– Hihi! Csak azt kapta, amit megérdemelt.

 – Szerintem, inkább a pöcsére kellett volna raknod a rajzszögeket, nem gondolod?

– Meglehet – felelte és eltűnt a konyhában, de néhány pillanat múlva két pohárral tért vissza. – Sajnos jég nincs – magyarázkodott, miközben átnyújtotta a férfinek a gin tonikot, majd lazán levetette magát az egyik fotelbe. – Foglalj helyet, bébi!

– Zenét? – érdeklődött Silye.

– Jó ötlet, persze. Nos, mire igyunk?

– A hűséges pasikra. Csak vicceltem. Igyunk a boldogságra!

– Na látod, az ránk férne végre. Fenékig!

 Miután lehúzták az italt mindjárt jobban érezték magukat.

– Köszi, ezt a napot, tényleg életmentő volt.

– Igazán nincs mit, jól éreztem magam én is. Meg ez a legkevesebb.

– Annyira szar – sóhajtott. – És az a legrosszabb, hogy semmit sem sejtettem az egészből. Hogy lehettem ennyire vak! Tényleg nem értem.

– Megesik. Túl leszel rajta, azt mondják annyi hónapig tart a gyászidő, ahány évet voltatok együtt.

– Ezek szerint kábé három hónap múlva jobban leszek? Ez fantasztikus! Neked bejött?

– Amint látod – felelte mosolyogva Silye, de közben arra gondolt, hogy valószínűleg az életben többet sosem lesz már teljesen oké. Nem akart ezzel foglalkozni, csak lazítani és venni egy nagy levegőt mielőtt folytatná új regényét.  

– Nem bírom egyedül. Gyűlölöm a magányt, nekem kell valaki a boldogsághoz. Nevetségesen hangzik. Te hogyan bírod elviselni?

– Nincs más választásom, de nekem ott van az írás. Most kifejezetten jó, hogy nincs mellettem senki, teljesen át tudom adni magam a munkámnak. Találnod kellene egy elfoglaltságot, ami kikapcsol, és örömet okoz. Nem tudom.

– Talán folytatom a festést. Bandi utálta az állványt, meg a festékek szagát. Miatta hagytam abba.

– Ez tök jó! – vágta rá Silye.

– Az viszont nem tök jó, hogy elfogyott a piánk – rendelkezett a lány és gyorsan hozott egy újabb adagot. Aztán még egyet és még egyet. Eljött a pont, amikor már mindenen röhögtek és a problémákat hátuk mögött hagyták, a nappalit táncparketté alakították és önfeledten ugráltak. Egyszer csak Szilvi mobilja rezegni kezdett.

– A szemétláda az. Mit tegyek? Felveszem.

– Szerintem nem kellene – próbálta lebeszélni a lányt, nem sikerült.

– Mit akarsz? – kérdezte és kihangosította a telefont, hogy Silye is hallhassa.

– Gondoltam, átmehetnék… Beszélnünk kellene. Mi ez a ricsaj, hol vagy?

– Most nem érek rá, hihi. Házibulit tartok és te nem vagy meghívva.

– Te részeg vagy? – kérdezte felháborodottan.

– Még nem eléggé ahhoz, hogy téged hallgassalak.

– Jó, most azonnal átmegyek!

– Mi van? Semmi ilyesmi, nem jöhetsz, vendégem van. Geri, mondd meg neki, hogy kopjon le!

– Már megint azzal a köcsöggel vagy? – kérdezte indulatosan Bandi.

– Közöd? Nem beszélhetsz így, te szarházi!

– De ha egyszer az! – üvöltötte. – Szétverem a fejét! Mit tudsz vele kezdeni különben is?

– Téged beszélünk ki éppen. Hogy milyen kicsi a pöcsöd, te szerencsétlen.

 Silye felröhögött és rákontrázott Szilvi megállapítására:

 – A sok félredugásoddal kompenzáltad, tiszta sor.

– Megnyúzlak, te seggtúró!

– ÚÚÚÚÚ, halálosan megijedtem!

– Kivel beszélsz, kisfiam, mi ez az üvöltözés? Megrémíted Fifikét. Csak nem azzal a nővel? Add csak ide!

– Mama, ne szólj már bele. Menj ki!

 Ennél a pontnál Silye és Szilvi fetrengett a röhögéstől. Becsatlakozott Bandi mamája is a beszélgetésbe, anélkül, hogy erre bárki is megkérte volna.

– Na idefigyelj te céda!

– Hihi, csók Teri néni, tessék már leszakadni a telefonról, nem magával beszélek.

– Hogy merészeled, te rongy! Kidobod a fiamat, hát hogy képzeled, te kis senkiházi, még gyereket sem tudtál szülni neki! Én már a kezdetek óta mondom neki, hogy nem hozzád való. – Nem tudom, mit mesélt a kicsi fia, de tudja mit, már nem is érdekel és maga sem.

 Időközben Bandinak sikerült visszaszerezni a telefont.

– Szilvi, ne merd letenni! – fenyegetőzött, a háttérben még mindig hallani lehetett az öregasszony kárálását.

– Nem is, amíg el nem mondom, hogy sosem leszel boldog, ha anyád irányít, szakadj le róla, talán még nem késő. A maradék holmidat hétfő délután elviheted. Aztán többé tudni sem akarok rólad.

  Nem várta meg Bandi válaszát, egyszerűen kinyomta. Még egy gint töltött magának, ezúttal tisztán és egyszerre lehajtotta.

– Hűha! Ez durva volt. Jól vagy, kislány?

– Soha jobban – felelte és nagyot csuklott.

  Odalépett Szilvihez és átölelte. A lány szeméből csurogtak a könnyek átnedvesítették Silye ingét.

– Sírj csak, cicamica. Túl leszel rajta. Szuper csajszi vagy, ugye tudod? – vigasztalta.

– Úgy akartam, hogy vele sikerüljön. Nem bírok tovább várni, gyereket akarok, családot. Már huszonhat vagyok, ketyeg az óra.

– Majd jön, az a valaki, akinek érdemes lesz.

– Nem Gergő, ígérd meg, hogy segítesz! Tedd meg nekem, kérlek!

 A férfi egyből kijózanodott, teste megfeszült a döbbenettől. Ezer dolog futott át az agyán, egyszerre tűnt az ötlet ésszerűnek és hatalmas nagy baromságnak. Képtelennek tartotta magát a családalapításra, gyereknevelésre, ugyanakkor érezte magában azt az űrt, amit eddig még Netznek sem sikerült betöltenie. Két kezébe fogta a lány arcát és ránézett.

– Ezt most komolyan mondtad?

– A lehető legkomolyabban. Csak egy éjszakát kérek, semmi többet. Nem kényszerítelek semmire. Felnevelem akár egyedül is, még azt sem kell tudnia, hogy te vagy az apja. – hadarta izgatottan. Silye tudta, hogy ez nem most pattant ki a lány fejéből, jól átgondolta, minden válasza megvolt a kérdések feltétele előtt. A féri hezitált egy darabig majd rábólintott.

– Rendben. Egyezzünk meg abban, hogy ha két éven belül nem találsz olyan pasit, akivel családot alapíthatsz, megteszem, amit kérsz.

 A lány egyetértően pislogott és elmosolyodott. Két év alatt sok minden történhet, de mégis megmarad neki Silye kapaszkodónak.

– Nem baj, ha most elmegyek? Hulla vagyok és holnap dolgozni szeretnék egész nap. Megleszel kislány?

– Persze, most már megnyugodtam. Köszönöm, Geri, mindent köszönök.

 Silye szabályosan beájult az ágyába. Teljesen elszokott az italtól. Éjfél felé zajra riadt fel, képtelenségnek tartotta, de tisztán hallotta, hogy valaki mezítláb lépdel a parkettán. Aztán tompa puffanás következett. Csend. Majd káromkodás. Szilvi volt az. Silye elmosolyodott. A férfi úgy tett, mint aki alszik, még akkor is, amikor a lány befeküdt mellé az ágyba. Egy ideig feszülten figyelt, s őszintén remélte nem most kell beváltania az ígéretét. Aztán már csak Szilvi egyenletes szuszogását hallotta. Felkelt és a konyhába ment. Rágyújtott. Az utca fényei megvilágították arcát. Kinézett az ablakon, két rendőr állt a szemközti rendőrkapitányság bejáratánál. A hűvös idő ellenére szemmel láthatóan jól szórakoztak. Hirtelen az öreg jutott eszébe, vajon hová bújik el a hideg elől. Megrázkódott. Nincs családja? Vagy félresiklott az élete? Mi történhetett azzal az emberrel, akinek szeméből süt az értelem? Ahogy ezek a kérdések sorjáztak benne, rádöbbent saját sebezhetőségére és múlandóságára. Hogy nem lesz mindig fiatal, negyven-ötven év múlva nagy valószínűséggel egyedül hal meg, magányosan. Senki sem fogja majd a kezét. Szilvi kérése tényleg az egyetlen esélye lenne? Talán inkább neki kellett volna könyörögni a lehetőségért? Ha szemernyi kétsége maradt is beszélgetésük után, az most szertefoszlott. Abban a pillanatban megértette Netz döntését, aki gondolkodásban fényévekkel megelőzte, haragja elszállt, s mintha egy mázsás súlytól szabadult volna, megnyugodott.