Pirulás

 

Renyhén

ölel

a kabát,

a sarki szél

könnyedén

befújja magát

csontomig,

hideg van,

fázós cipőm

bizonytalanul

kopog

s lelkem

egy darabja

a gyógyszertár

üvegére

tapad,

mint rám egy szempár

a túloldalról,

engem

néz,

én meg titkon

a kis fiókot,

mely illúziómat

rejti,

de megint belekiabál

az utcazaj,

kinyomom a telefont - zavarnak

töredék időfoszlányom

mérlegel:

csatát nyerhetnék,

de háborút nem.

És ha két

dobozzal vennék?

Bereggelizhetném

a légzésbénulást

csak úgy natúr,

éhgyomorra,

mint nagyanyám,

amikor utolsót birkózott

a hajnali fényekkel…

elnyel.

Tudom, nem lehet,

pont ezért

tapad

lelkem

a kirakat

üvegére,

keserű dohánylében

ring a gondolat:

megtenni azt,

amit

nem

szabad.