Lidérc

 

Fogy, fogyatkozik, aztán egyszer csak nem lesz,

de ma még, zsong, mint dög felett a légy,

hajamba kap, ablakrésben kaparászik, halódó levelek közt sutyorog, morog, ugat, harap, piros kis körmeivel hátamba mar,

csóvál ide-oda – ha neki úgy tetszik – hideg-meleg egyszerre,

párnámba fúrja arcom, kecses kis bestia, karcsú fénycsóva éjjel-nappal gyötör telhetetlen szerető pergő gyöngy bőröm alatt.