Wayang

 

Valahogy mindig

menekülni

kell,

úgy sodródom,

hogy

mindig

futni

kelljen,

kilépni

magam

elől,

mind

messzebbre.

Fáradt

kis sanzonként

dübörög

bennem

a monotonitás,

új dal,

új álom,

régi önazonosságba

oltva,

minden

elfojtva,

az út

a lényeg,

nem az

irány,

távolság

kell,

hogy

visszanézhessek.

Sorsom

ott,

messze

a horizonton

billegő

létbe

fordul,

tűnő fény

a

valóság,

wayang.

Nem játszom.

csak néző

vagyok,

túl éles

a

kontraszt.