Utolsó

 

pördülés

felhördülés

makacs

szája

szegletében

ott remeg

gúnyosan

az

ősbizony

fekete gyöngyök

hullnak

hasztalan

szanaszét,

valami

tüntetőleg

kimúlik

a világból

a kulcslyukon

suttyomban

távozik,

mint átszüremlő

fény-zaj tánc

hasít

szakít

kívül-belül

szétmálló

állapot

lebeg

lebegés

és

elillan

pattan

halkan

sóhajt

s

bólint,

búcsút int

innen

már

nincs

tovább

semleges

vízszintes

függőleges

értelemre

merőleges

felindulás.

 

 

Konstans

 

Nem billeg,

s ha csöndben is

van,

nem űz

makacs játékot,

szemlélődik,

nem koptatja

grafitszürkeség,

részleteiben is egész

zajban s

fagyott

tücsökmuzsika

nélküli

világban

is ringat,

s önt át

egyik pillanatból

a másikba.

Menóra

(gondolat-rondó)

Kitelik

beérik

beüt

vagy

csak

álmodom,

menóra

fénye

csillog

ajkamon

égő

csipke

bokor

tűz

fűz

perzseli

idegdúcom

kisebbre

húzom

magam

ragad

a lét

tapad

cipőmre

sár

szárba szökken,

aztán

szökik

nesztelen

oson

konokon

zsong

halálvirág

rág még

néhány

muszáj

tejben

légyként

úszkál

mégis

ott

motoszkál

fészkel,

hogy:

kész!

kell!

kellene

kellemes

vak

süket

csendmadár-üreg

üveg

szilárd

szilánk

fullánk

cukormázas

lázas

elvágyódás

elvágódás

elvágólag

véglegesen

végzetesen,

kitelik

beérik

beüt

vagy

csak

álmodom

menóra

fénye

csillog

ajkamon.

 

Édes Nihil…

 

Édes

Nihil,

ma veled

alszom,

karolj át,

minden ajtó

zárva

marad,

lázad mellkasod,

lüktető

párnám,

csókolj álmot

homlokomra.

Jó éjszakát!

Léda-sors

 

Legszebb pálya,

mit

lezörgő

asszonysors

befuthat,

csodás ívben

röppen,

csillagpor

lesz,

halhatatlan,

igazabb, mint a

lepedőn gyűrt,

egyszer-használatos,

alkalmi szerelem,

zizergő papírlap,

gondolat-vonal,

komoly

homlokon,

félretett,

jogos

büszkeség,

így érdemes

elpihenni

az öröklét

tenyerén.

A múlás

(t)örvényén

túlmutat,

minden egyes

meg nem élt,

álom-halál-pillanat,

meg nem szűnő

zsongó tavasz,

nyirkos sír

tövében.

 

Ragtapasz

 

(Le)harcol

az idő,

galambcsata a

párkányon,

Önnek tizenöt

irreleváns

üzenete

érkezett,

cici- meg

hasplasztika

az kell,

meg

kacsaszáj és

műszempilla-(rebegtetés),

szép új plasztik-világ,

zsigeri-agymosás.

Lapozz tovább!

Az kell?

A tükör előtt

meg a

boncasztalon

minden

lélek

meztelen.

Mi kell?

Nem kell

más,

csak

ragtapasz

az elhasznált

pici szívedre.

Nem visz előre

 

Szemem

sarkában

kis,

kristályos

halálvirág,

nem visz

előre

a lélektépkedés,

lassú

tápászkodás

a padlóról

vergődés

faltól-falig

elgyötörten

minden

kibaszott

sötét

hajnalon.

Minden

szavad

botlódrót,

feszítsd ki

az utolsót,

kitelik az

idő.

A többi

csak

sodródás.

Elbuktam,

sikolytalan,

csendes

legyen

az

elmúlás.